Nyomasztó érzések vannak bennem. Sok minden történik most, ami nem feltétlen kell hogy így legyen.
De az emberi butaság sajnos határtalan, és nincs rá orvosság.
Nem egyszerű semmi, én sem. Úgy látszik, valóban öregszem ,bár egy ismerősöm szerint mindenki annyira öreg amennyire érzi magát.
Hát az elmúlt néhány hónapban úgy érzem évtizedeket öregedtem. Csalódtam emberekben, olykor még magamban is, főleg a munkát tekintve. És már erre az sem mentség, hogy nem akartam ide jönni, ezen már régen túl kellett volna lépnem, de nem megy.
Mire úgy érzem sikerül, jönnek a gondok, az újabb pofonok, és nem tudok kilépni ebből a helyzetből.
Megint belesüppedtem az önsajnálatba, és mindezek tetejére, a vérnyomásom és a pulzusom sem akar rendeződni:(
Ez is aggaszt, és a jövő is....ha netán nem lesz munkahelyem...
Nem valami fényes jövő vázolódik mostanában az elejtett hírekből a szociális intézményi ellátás tekintetében.
Tudom sehol sem jobb a helyzet, és a kollégáit sem válogathatja meg az ember.
Amikor végeztem a a főiskolán, annyi de annyi lehetősége volt egy szociális munkásnak...értéktelenné vált minden, ami érték volt:(
pedig csak 15 év telt el:(még csak nem is egy emberöltőnyi...
szar az élet....
és nem adhatom fel, hiszen ott vannak a gyerekeim, nekik szükségük van rám...