

Tegnap meg volt a "hunyadisok" bemutatója, ami nagyon nagy élmény lehetne, ha találnának végre valami normális helyet a rendezvénynek, de hogy a második részben sincs normálisan ülőhely...bár még ez a legkevesebb, én pofátlan módon beültem az első sorba, de másképp nem tudtam volna a gyerekemről képet készíteni...ciki de ez van.
viszont hogy levegő sincs az már kellemetlenebb
Ráadásul a nagyszülőket már nem is hívjuk egy ideje erre a rendezvényre, hiszen úgysem látnak semmit az egészből:(hiszen be sem férnek...
Nem tudom, hogy a sportcsarnok jobb lenne-e ebből a szempontól, hely és levegő miatt biztos, látvány és hangzás kérdésben már nem vagyok ennyire meggyőződve róla.
Viszont a felkészítő, és levezénylő tanároknak minden elismerésem-:)
Attilát még most is körül zsongják a lányok, amin jókat mosolyogtam, mert mintha megállt volna az idő:)
Édesek voltak a gyerekek, élveztem az előadást, viszont gyorsan eljöttünk, hiszen bepofátlankodtam a felkészítő tanárok helyére, így inkább leléptem, miután Gergőék szerepeltek.De lett kép, bár nem túl jó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése