Már megint eltelt egy hét, őrület, hogy mennek a napok egymás után, és a héten már vége a januárnak is.
Észre sem vesszük és már jön a február, és ahogy a nagymamám mondta, január, február, itt a nyár...
Nem is bánnám, nagyon nem szeretem én ezt a szürke hideg időt.Most havazik persze, karácsonykor nem tudott:)
Mennyivel szebb lett volna, ha az akkor leesett hóra hullik a mostani:)jójóó tudom, telhetetlen az emberlánya, de hát ilyenek vagyunk mi emberek, sosem jó az ami épp van:)
Persze belegondolva ez nem is annyira vicces

Még 3 hét és államvizsga...és még csak a konzulens által ajánlott jegyet tudom a szakdogára, ami négyes...
A jeggyel semmi bajom, az eljárásokkal annál több.
Még nem tudom mi lesz a két kérdés, de mivel az abúzusokról szól az egyik biztos hogy ezzel lesz kapcsolatban.Kíváncsian várom.
Tanulgatok már, de a biztonság kedvéért jövő hét végétől itthon maradok és rendesen neki hasalok, bár a lányok szerint nem ér annyit.
Az utolsó vizsgámra nagyon felkészületlenül mentem, amit még sosem tettem.
A lelkiismeretem miatt is muszáj tudnom most:)

Újra felfedeztem Pál Tamást...szeretem a zenéjét, és a szövegeket!
A szívemben mélyen ,
Már éreztem rég,
Dehogy eljött a perc
mégis mit mondhatnék?

Csak itt állok némán,
Te elfordultál,
De tudhatnád tévedsz
Ha meghallgatnál.

Hát figyelem, míg csomagolsz
Egy jó szót vársz még.
De menekülsz, mond hova mész
nekem kettőnkből még nem elég.

Adj egy pár percet még
Csak egy lépés
Mi elválaszt most tőled,
De nem hagyhatsz így el.

Legyen bármit is kérsz én a szívemet nyújtom,
Miért nem érted, hogy nem hagyhatsz így el
Nem hagyhatsz így el.

A pillantás szótlan, de nincs őszintébb.
Ahogy rámnézel bár mindent megválthatnék.
Ahogy elmész, s a lábad az ajtóhoz lép,
Az emlékek közt ez lesz az utolsó kép.

És tovatűnsz mint egy idegen,
Már máshol jársz rég
Csak menekülsz, mond hovamész
Nekem kettőnkből még nem elég.

Adj egy pár percet még
Csak egy lépés,
Mi elválaszt most tőled
De nem hagyhatsz így el

Legyen bármit is kérsz, én a szívemet nyújtom,
Miért nem érted,
hogy nem hagyhatsz így el

Adj egy pár percet még
Csak egy lépés
mit elválaszt most tőled
De nem hagyhatsz így el

Legyen bármit is kérsz én a szívemet nyújtom
Miért nem érted, hogy nem hagyhatsz így el
Nem hagyhatsz így el.

Tegnap meg volt a vizsga, és Freud "lett az enyém"...-:))
Mit mondjak, ezt hívják azt hiszem mázlinak, vagy gondviselésnek?Hiszen a többi államvizsgára úgyis meg kell tanulni:)
Ma már a házimunka töltötte ki a napom, sütés-főzés és a többi :), holnapra hagyom már a vasalást, viszont az egyik kolleganőm megszerezte nekem a Csokoládé című filmet.
Nagyon tetszett!

Ma vizsga, kognitív rehabilitációs készségfejlesztés...soha így nem mentem el vizsgázni, be vagyok rezelve...
Most igaza lehet apunak, hogy stresszes vagyok...világom nem tudom.
EZ van, annyi minden más fontos dolog volt ,és Áginak is kellett vizsgázni, az övé mégiscsak fontosabb volt.
Nemsokára kiderül mit tudok visszaadni a leadott anyagból
izgulok...

No hát most meg felszólításra kellett volna írni,nem ment...megy...
baromi jó...pedig határidős:((
áááááááááááááááááááááááááááááááá állítsák meg a világot ki akarok szállni!!!!!!!!!!!!!!!!

Már csütörtök van, rohannak a napok újra, no nem mintha eddig nem szaladtak volna el.
A legrosszabb,hogy csak ritkán veszi már észre az ember az apró örömöket, mert elveszi tőle mindennapok rohanás azt, hogy oda is figyeljen ezekre.
Vannak csodaszép dolgok, amik nem nagyok, mégis micsoda örömet tudnak adni!
Egy ölelés, egy séta, még akkor is ha esik, ha épp nem ragyog a nap:), egy csók, egy szál virág, vagy épp tél közepén rügyező fák...igaz szegény még megfagy, de milyen öröm felfedezni!
Aztán sajnálni a "halálát" s egy picit vele halni, de tudva azt, hogy tavasszal kihajt majd, s teljes pompájában látjuk majd.
Érzem, hogy írnom kell, s több lenne bennem,mint egy napló, bár magamon is csodálkozom, hogy egy semmit mondó naplót egész szorgalmasan tudok írni.
Valahogy a halogatás nagyon megy nekem, neki fogtam százszor is talán, s nem lett folytatás, Halak jellemző, amolyan "Pató Pál"-os...
Hiszen még rengeteg az idő, csak hát ott van bennem ez a sürgető érzés, hogy meg kell csinálni, akár vers, akár novella, de ez nem megy csak úgy, hogy most írok.
Hm...ihlet...ki hitte volna hogy ez valóban kell, és idő, nyugalom...
Majd, hisz "ráérünk arra még":))

Vasárnap este van....ráadásul azt hiszem, tisztára megőrültem. Annyira elkapott a vágy egy kisbaba után!Bár tudom, hogy ebből nem lesz már semmi.

És holnaptól mindenben vissza a régi kerékvágásba...