2016. november 7., hétfő

Lassan vége a 2016-os évnek is.
Már két éve, hogy nincs apa velünk :( Nem hiszem, hogy a hiányát valaha is meg lehet majd szokni.
Persze a tényt el kell fogadni, hiszen nincs itt. De hiszem, hogy csak előre ment, hogy ha rajtunk lesz a sor, ne féljünk, mert ő várni fog minket.
Ahogy a többiek is, nagyszülők, vagy Zoli, Domi, és Balázs is.
Nem félek a haláltól, csak nem értem miért ilyen. Az ismeretlen az, ami riaszt benne.

Sok minden megváltozott, mióta nem írtam ide.
Az idén voltam már munkanélküli is, igaz, a saját döntésem volt, és csak annyiban bántam meg, hogy ennek a döntésnek következtében az illetékesek le is írtak.
Nem tudom, hogy ez jó vagy sem, de az biztos, hogy elkeserít.

A jövő elé kicsit aggodalmasan nézek, mivel a várva várt pályázat csak nem akar megjelenni...

Persze sok jó dolog volt az idei évben, Peti bekerült az állami támogatott képzésre, oda ahova szeretett is volna menni, miután egy nagyon szép érettségit rakott le az asztalra. Gergő is megkezdte a bajai tanulmányokat, s bár itthon nem számított jó tanulónak, most az egyik legjobb az osztályban.
Büszke vagyok rájuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése