Mindjárt vége a nyárnak, s az elmúlt héten végre sikerült találkozni 18 év után a családom egy részével. Mivel az unokanővérem Németországba költözött, miután férjhez ment, valahogy sosem jöttek össze úgy a dolgok, hogy találkozzunk, a szüleivel, gyakrabban, bár velük is lehetne még sűrűbb a viszontlátás:)
Kicsit talán mindkettőnkben volt félsz, hogy a család többi tagja hogyan veszi a két pörgős csaj hülyeségeit, hiszen a fiúk csak egyszer találkoztak, a gyerekeket pedig nem is ismertük eddig.
DE (ilyen klassz családom van), mintha mindenki születésétől kezdve ismerte volna a másikat, olyannyira, hogy Adrián már szerette volna, hogy Gergő ott aludjon velük:)
Nagyon gyorsan elszaladt a két nap,ami szinte 1 nap volt, hiszen aludtunk is valamennyit, de arra jó volt, hogy lássuk a többiek hogyan jönnek ki egymással:)
És persze 18 évet nem lehet behozni 2 nap alatt...szóval folyt. köv....:)
Szombaton mielőtt ideértek, még elmentünk Akasztóra, anyu és Míra szülinapját megünnepelni, csodaszép hely, egy igazi horgász paradicsom!és istenien főznek itt is, bár nekem akkor is a Kiskőrössy halászcsárda marad a szívem csücske:)
Holnap pedig irány Harkány, aztán kezdődhet majd az iskola:)
Sajna nekem már nem...de ki tudja talán hamarosan újra iskolába járok majd:)
Persze már most szívom a fogam, miután még csak a papírárura hagytam ott sok sok ezret, és még nincs könyv és ruha... enné meg a fene, hogy helyben 1. nincs is olyan bolt amiben "normális" ruhát lehet venni(bár ma már minden kínai, nem is tudom miért aggódom már ezen), 2. még nincs őszi ruha, most kezdik még csak a nyárit akciózni, ami a tavalyihoz képest eléggé el van késve...szerintem...:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése