Hát mit mondjak jó régen írtam, de nem is igen volt mit. Változatlanul teltek a napok, srácokat korán vittem a bejárós angol táborba, közben munka, este értük. Jól érezték magukat, és kicsit tanultak is, hátrányukra nem vált.
Készül a kemencénk, egész jól halad, bár természetesen én már azt sem bánnám ha kész lenne:))
Még két hét, és végre szabadság:)A két hét alatt is gyanús, hogy csak kettőig dolgozom.
Tegnap életem első 3D-s moziélménye volt.Csoda...
Sosem gondoltam, hogy felnőttként ez ekkora élmény lesz, ráadásul, egy mese miatt:)Imádtam a Shrek korábbi részeit, és most nagyon rámozdultam a legújabbra, és már meg is találtam ,hogy milyen film lesz a következő amit szeretnék- az előzetesben volt az utolsó léghajlító című remekmű:))Látványnak azonban azt hiszem remek lesz.
A mai nap egész gyorsan eltelt, miután sörfesztivál volt fehértón. Mondjuk ez az a része a nyárnak, amit kihagynék, mert rengeteg ember van, és bár a programok jók, nem igazán érzem jól magam, ekkora tömegben.
És ma újítottam, citrom tortát sütöttem a melegre való tekintettel, de a meleg miatt olvadt is a krém rendesen, az íze viszont csodálatos volt:)
Nevelek itthon citromfüvet, és azzal díszítettem a tetején lévő citromkarikákat:)
nagyon jól nézett ki:))
Estére pedig a hugomék hívtak el grillezni, amire én egy kis lángost sütöttem, ami hosszú idő óta nem sikerült ilyen istenire.
Na azért ők is ügyesek voltak:)
És persze a gyerekeket egyfolytában fotóztam:)
Rólam most csak pénteken sikerült néhányat elcsípnie a fiúknak:)mivel bementünk Bajára vásárolni, és lesétáltunk a Türr kilátóhoz.Szeretem azt a helyet, nagyon is:)
Holnap megint hétfő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése